Bolond ki álmaiból épít várat
S nézi mily szép ellensége palotája
Ki egyszer majd legyőzi tisztességes harcban
S ő majd elvész a kegyetlen világban
mely gépezetként szippantja magába
S egy nap majd talán elmerül gyomrában
Csak emészti vesztesége szégyenének bánata
De nincs it tenni nincs sehol kijárat
Akkor sem ha az álomvár még állva is marad
Csak dísz polcodon mely sírodra virágot rak
Csak kergeti a végtelen semmibe vágyaidat
De a kártyavát lehullik és semmid nem marad
Nem lesz barát kinek szép szava vígasztal
Nem lesz érték mely fogódzót nyújtana
Csak futnál merre látsz de béna a lábad
Ne próbálj szállni hisz eltört a szárnyad
Kiáltani nem tudsz nem jön ki torkodon hang
Csak tapogatsz a sötétben oda szemed világa
Egyetlen reménysugár egy elfelejtett hang
Mely füledbe súgja hogy szebb lesz a holnap
Segít talpraállni s elesni nem hagy
Fogja a kezed és vezet téged lassan
Még a fénybe nem érsz s újra látsz ép a lábad
Ahogy szemed felnyílik ellenségedre villan
De az csak mosolyog s nevet vígan
Felemelt téged most várát megmutatja
Tanít téged hogyan élj s légy boldogabb
Hogy ne bukj el többé hagyd el múltadat
S kezdhess új életet biztos lábakon állva
Mert álmokból nem épül csodaszép palota
Csak emlék kell és barátok kik segítik majd utad